Let me see...

Ahhoz képest, hogy sikerült lebetegednem az első héten, jól vagyok :D De még mielőtt bárki is elítélne azért, hogy mégis, hogy sikerült itt a 28 fokban megfáznom, mentségemre legyen, hogy  este felé nagyon lehűlik a levegő, most hidegfront megy rajtunk keresztül, még mindig nincs hideg vízünk(kivéve, ha véletlen akad egy kicsit:D ), tenger mellett nagyon fúj a szél, és ez a hideg-meleg váltakozása kicsit bezavar sok midenkinél. De, ma voltam a gyógyszertárban, hogy majd veszek Coldrexet, persze nem volt, de sikerült megértettnem magam az angolul nem beszélő török gyerekkel a boltban,(aki egyébként szerintem nem értett semmit a gyógyszerekhez), hogy hány darab, mennyibe kerül, kérek e még valamit. Mindezt törökül :D Úgyhogy büszke vagyok. Na persze, nem a srácra :D

Ez a hét egyébként váratlanul gyorsan elszaladt, nem gondoltam volna, hogy megint hétfő lesz egyszer.

Az elmúlt napok arról szóltak, hogy összeszokjon a csapat, megismerjük egymást, közben workshop-ok voltak, hogy mi a csoport, mi a csapat, hogyan kezeljük a konfliktusokat, mi az az önkénteskedés, közben szituációs játékokkal próbálták érthetőbbé tenni.

Egyébként harmincan vagyunk itt önkéntesek, 17 különböző országból. 18-29 év között, de szinte mindenki túl van már a 23-on, így itt én még viszonylag tojás héjjal a seggemen szaladgálok a sok "öregebb" emberke között :D Nem is szeretik, hogy én még most taposom a fiatal éveimet :D

Egyébként, szerencsére többnyire mindenki cukinak tart. :D

Pénteken voltunk bazaar-ban. Ahol gyümölcsöket, fűszereket, magvakat, zöldségeket, török édességeket, sajtokat, tésztákat árultak kiló számra. Nagyon érdekes volt, mert az emberek belenyomták a kezünkbe a fűszert, hogy szagoljuk meg, tényleg nagyon erős illatuk volt, kicsit mondjuk irónikusnak tartottam, hogy az én kezembe levendula került, amiikor alig bírom elviselni az illatát :D, de nem baj. A többi emberke, meg azt a gumis édességet tukmálta, és el kellett venni, különben nagyon csúnyán néztek. Kaptam egy aszalt gyömbért is, amire csak rágás után jöttem rá, hogy mi is, kicsit marta a számat, de finom volt.

Hogy mit látok itt?

Azt, hogy az emberek próbálják eladni azt, amilyük van. Mindegy mi az.            Utazás, textil, szuvenír, fagyi, tengeri szivacs, napszeműveg, táska, vagy bármi. A turistáknak el kell adni,mert nekik van pénzük mindenre. 

Egyébként nagyon kis kedves emberkékkel lehet találkozni, bár nem szabad minden utcán álló, szépen mosolygó, hívogatónak bedőlni, mert képesek és "kizsákmányolnak". De azért előnyünkre szolgál, ha vásárlás közben lebonyolítunk egy kis török párbeszédet, hogy van, honnan jöttünk, örülök a találkozásnak, ilyesmi, mert számíthatunk egy kis engedményre, ez persze nem mindenkinél jön be, de azért érdemes próbálkozni.

Egyben amúgy zavarba ejtő, hogy már méterekkel előbb hozzánk szólnak, és néznek nagy szemekkel, kicsit pajzánul, de tényleg, el kell menni mellettük, sokszor nem is szabad rájuk nézni. Bár ha elmész még egyszer arra, megjegyzik az arcod, és megint invitálnak :D

Bodrum, egyébként kifejezetten egy turiskaközpont, úgyhogy mindenki erre felé orientálódik, az egész olyan, mintha egész évben egy nagy nyaralás lenne. 

Itt azért a nők nem járkálnak lépten nyomon csadorban, de például a reptéren, és tegnap Pamukkaleven voltunk( erre is visszatérek hamarosan) és ott sokan voltak kendőben, hosszú ruhában/nadrágban, de nagyon divatosan öltözködnek ígyis ők is, egyáltalán nem tűnnek boldogtalannak, csak úgy ragyognak a párjuk mellett sokszor, a férfiak pedig gyönyörködnek bennük és arra gondolhatnak, hogy milyen jó lesz otthon, ha leveti magáról ezt a sok mindent, és nézheti tovább.

A reptéren egyébként volt  "kismecset", ahol külön nők, külön férfiak imádkozhattak. Dzsámiban még nem voltam sajnos,de remélem bemehetek majd.

 

Az a helyzet, hogy kellőképpen itthon érzem már magam, jó, persze nem kint töltöm a napjaimat teljesen a valóvilágban, de amikor kint vagyok, az nagyon tetszik, és nincs bennem félelem. Kivéve az autókat, és a minibuszokat. Na, azok nagyon félelmetesen közlekednek.

Valamiért nem akarja az igazságot, sem az oldal, sem az internet, sem a gépem, úgyhogy holnap egy újabb blog bejegyzéssel jelentkezem. Most pedig mennem kell egy kis pointing game-t játszani a munkatársaimmal.