Hihetetlen, hogy itthon vagyok.

Egy hete ilyenkor még valószínűleg a medence mellett süttettem a hasamat, közben valami elvetemült zenét bömböltettek a dolgozó szobánkból, fel-alá jöttek szembe velem emberek és énekelték, hogy Barbi cooool, meg a Come on Barbi, let's go party, és most sehol senki. 

Ebben az egészben amúgy az a legfélelmetesebb, hogy az idő tényleg, egy percre sem áll meg. Most, hogy így tudtam, hogy van 6 hetem, rengeteg időnek tűnt, végeláthatatlannak, és máris vége lett. 

Szinte észre sem vettem hova tűntek a napok.

A napok, meg persze az emberek. Az emberek, akik az elején még félelmetesnek tűntek, olyan egyformának, idegennek. Aztán az idővel szépült az arcuk, ismerős lett a hangjuk, lettek közös emlékeink, közös vicceink, benfentes sztorik, közös titkok. És megszerettük egymást. Túlságosan is.

Túlságosan, mivel mindannyian annyi különböző pontról jöttünk, annyi országból, olyan messziről egymástól, hogy tényleg, kész csoda lesz, ha egyszer újra együtt lehetünk. 

Félelmetes volt egyébként, ahogy az utolsó napokban, folyamatosan fogytak el az emberek, minden egyre csendesebb, üresebb, idegenebb lett. De az utolsó pillanatig, az utolsó emberig azt éreztem, hogy nem lehet csak így vége ennek az egésznek.

Hát pedig de.  

Mindenki hazaért, mindenki folytatja, vagy éppen kezdi újra a saját életét. Persze nem maradt minden ugyanaz, szerintem mindannyian gazdagabbak lettünk valamivel. Én legalábbis biztos. 

Tapasztalattal. Barátokkal. Élményekkel. Emlékekkel. 

Azt hiszem, életem egyik legjobb döntése volt, hogy jelentkeztem erre a lehetőségre. Legfőképpen azért, mert az itthoni dolgaim sem álltak meg.

Olyan érzés, mintha el sem mentem volna itthonról. Mintha ez az egész meg sem történt volna, mintha nem szeltem volna át az eget másfél hónappal ezelőtt és most vissza.

Mert tényleg, nem változott semmi se körülöttem. 

Ugyanaz a szegény néni kéreget az Astorian, ugyanaz a buszsofőr hoz haza a pénteki egyessel, aki eddig, ugyanazok a kedves eladóim vannak a cba-ban akik eddig, ugyanazok az emberek köszönnek az utcán, a szobám semmit sem változott, a szüleim nem öregedtek, a testvéreim sem változtak, a szerelmem még mindig igazi, az egyetemre még mindig tanulni kell. 

Igazából minden a régi.

Csak egy álommal most gazdagabb lettem.