Eddig főképp csak a nehézségek szembenézéséről számoltam be, ugyanis mint pályakezdő érthető okokból kifolyólag ebből volt több. De így a 8. hét végére már kezdenek elérni a pozitív dolgok is, amik azért meglehetősen sokat segítenek abban, hogy ne csak arra gondoljak, hogy mikor mehetek már végre haza.

Ugye a vezetésről már többször meséltem, de emiatt nap, mint nap hálát adok, hogy ennyi gyakorlatot szerzek benne, egyszerre minden irányra is figyelek, semmi félelem érzet nincs már bennem, ha el kell jutnom helyekre, vagy ha kis utcákban kell randalíroznom. Pár hete meg vettem magamnak egy jack kábelt, amivel rá tudom kötni a telefonom zenéjét a kocsira, úgyhogy teljes flessekben utazom most már mindennap.

Egyre magabiztosabban megy a török nyelv. Ugye, ha dolgokat intézek magamnak, mindig törökül igyekszem megszólalni, amellett, hogy örülnek, és megdicsérnek, mert ugyebár kilométerekről látszik rajtam, hogy nem helyi vagyok, tényleg sokat számít az aktív nyelvhasználat. Van egy problémásabb szállodám is, ahol a menedzser csak törökül beszél, úgyhogy már szobacseréket is le tudok bonyolítani ezen a csodás nyelven. A kolléga már mondta is, hogy ő ad nekem nyelvleckéket, úgyhogy szívesen. Valamint úgy, hogy nap, mint nap hallom a beszédet, megfigyelek beszélgetéseket, keresek új szavakat, egyértelműen csak pluszt ad.

Apropó problémás hotel. Ugyanebben a szállodában volt pár hete egy monumentális kálváriám, ugyanis az 6 db érkezett szobából, az összesben probléma volt, és mindenki szobacserét szeretett volna. Természetesen ez főszezonban felér egy gégemetszéssel műtői tapasztalat nélkül, de azért igyekeztem kihozni magamból a legtöbbet. Na végül nem lett mindenki elégedett, azonban az már nem tőlem függött. Most a további részletekről szintén jogi és egyéb szempontok miatt nem írnék, csak a végkimenetelről.

Volt egy pár, akiknek több problémájuk volt, többször is megizzasztottak rendesen, de végül nagyjából ötször köszönték meg a segítségemet. A hazautazásuk napján kaptam egy sms-t a vendégtől, hogy a nehezen induló nyaralásuk végül nagyon jól alakult, és ezt legfőképp nekem köszönhetik, valamint hálásak azért, hogy egy ilyen lelkiismeretes embert ismerhettek meg bennem, aki 100%-ot beleadott a munkájába, és miattam nem mennek jogi útra. Szóval a sok idiótát azért kiegyenlíti néha egy-egy ilyen pozitív visszajelzés.

Valamelyik nap, az egyik szálloda vendégeit érdekelte a SPA, de angolul nem tudtak, így hát lekísértem őket „ledealelni” a masszázsokat. Olyan jól sikerült, hogy a menedzser felajánlotta, hogy munka után menjek vissza, és engem is megdögönyésznek. Így hát kaptam egy másfél órás komplett kezelést, kezdve szaunával, török fürdővel, ahol leszedték rólam az elhalt hámréteget, habos-szappanos testgyúrással (ezt hívják egyébként hamam-nak), kávéradírozással, egy órás olajos full-body masszázzsal, tehát a lábujjamtól kezdve a fejem tetejéig megdolgoztak, lávakövekkel is, és még a menedzser, (aki egyébként sport masszőr volt a Galata Seraynal) is kiropogtatott. Úgyhogy teljesen kisimultan és relaxálódva távoztam, valamint a lelkemre kötötték, hogy minden héten menjek vissza. Az állandóan talpon lévő testemnek ezt nem kellett kétszer mondani, így ma ismét igénybe vettem a szolgáltatásukat.

Annyira őszintén kedvesek, és nagylelkűek velem, hogy már csak azért is megéri lemennem hozzájuk, hogy kapjak pár pozitív szót tőlük. Persze a babapopsi simaságú bőröm, szétnyűtt hátam rendberakása, és a keringésem beindítása sem elhanyagolható szempont, de mennyivel jobb már az élet, ha az emberek kedvesek, nem igaz?!

Az is tök jó, hogy a kolléganőmmel mindig együtt megyünk a reptérre, és ilyenkor mindig jól kidumáljuk az elmúlt napokat, kipanaszkodjuk magunkat, szidjuk a hülyéket, úgyhogy ez is mindig egy feltöltődési pont a hetekben.

Az is jó, hogy itt a tenger. Múlt héten megint kijutottam egy picikét, nagyjából egy óráig csak lebegtem a vízfelszínén, majd egy órát aludtam a napon.

Annak is örülök, hogy szinte az élet minden területén csak fejlődök az apró, valamint nagyobb probléma vagy szituáció felbukkanásával. Nem csak szakmai szempontból, bár meglehetősen nagy szeletet tesz ki ez is belőle, de önmagam kialakításában, erősítésében is a javamról szolgál ez az időszak. Ahhoz képest, hogy az első pár hétben mennyire összeroppantottak, mostanra sokkal magabiztosabb, és határozottabb vagyok, és nem hagyom, hogy baszakodjon velem akárki. Természetesen az alaplényemen nem változtatott, továbbra is türelmes, készséges, tisztelettudó, és kedves vagyok, és ezen nem is tervezek módosítást végrehajtani.

Na mi jó még itt?

Jó a kaja, jó a levegő, szép a táj, süt a Nap, gyarapszik a tudásom, az emberismeretem, nagyjából az első 5 percből levágom, hogy milyen emberrel állok szemben.

Az is nagyon jó, hogy vannak otthon emberek, akik tartják bennem a lelket, és várnak haza, valamint a tudat, hogy büszkék rám, és büszke vagyok magamra is, hogy bárhol megállom a helyem, amire már egyébként Új-Zélandon is rájöttem, de itt most még világosabbá vált, mert egy egészen más jellegű országban, és munkakörben dolgozom.

Na igen, az is jó, hogy ami nem öl meg, az megerősít, és bármi rossz is legyen, egyszer úgyis elmúlik, úgyhogy kár aggodalmaskodni.

Azért persze még mindig fel tudják nyomni a pumpát bennem a tudatlan és bunkó emberek, de aztán emlékeztetem magamat arra, hogy mindenki azt kapja, amit megérdemel, és a karma majd egyengeti az életüket, ha elválnak útjaink. Szerencsére két hétnél tovább senki nem marad itt. Rajtunk kívül persze.

De a legjobb az egészben, hogy ma már augusztus van, a szezon felén túl vagyok, úgyhogy már csak hat hét maradt a Török Riviérából, és mehetek haza a csillagászati áron számolt gázfűtéses lakásomba.

De jó lesz otthon is.

Mindegy, a lényeg, hogy szeretet legyen, meg baklava, a többi meg majd lesz valahogy.