Lassan a negyedik hetet taposom, mondanám, hogy töretlenül, de sajnos túl vagyok az első mélyponton is. Mindamellett, hogy hétfőtől vasárnapig toljuk az igát szinte megállás nélkül, a vendégek is valahogy nagyon érzik, hol és mikor lehet még egy jó nagyot belém rúgni, földre teperni, hátba vágni egy vaslapáttal, és még a cigicsikküket is elnyomják a nyakamon, persze mind ezt metaforikusan, de meg kell hagyni, hatásos, amit csinálnak.

 Akik ismernek, pontosan tudják, hogy nem én vagyok az az ember, aki jól viseli a konfrontációt, inkább szeretek meghúzódni a sarokban, és csendben figyelni, hogy mi lesz a végeredmény.

Na ezt idegenvezetőként lehetetlenség megcsinálni, hiszen én vagyok az első ember, akihez az utas fordul, ha valami nem tetszik neki. És mit gondolnak ki a felelős ezért?

Hát nyilvánvalóan a nyomorult idegenvezető, aki azt sem tudja abban a percben, hogy milyen napot írunk és hogy hívják.

Múlt hét közepén megtörtem. A vendégek leírhatatlan módon undorítóan beszéltek velem, annak ellenére, hogy minden követ megmozgattam, hogy a kedvükben jártam, és mégis én jöttem ki szarul a szituból. Na erre mit lehet mondani?

Semmit. Egy utasom üvöltve hívott fel, hogy mit képzelek (a pontos részleteket nem fogom itt leírni, valaminek jutnia kell majd az utazásaimról készült könyvembe is), de addig addig kiabált velem, hogy sírva fakadtam.

Jó, persze, ehhez a munkához strammnak kell lenni, pontosan tudom én is, de egyszerűen minden érzés eluralkodott bennem, és hisztérikus sírógörcs jött rám, miközben a többi kedves utasnak tartottam információs órát. Szerencsére, ezek a vendégek nagyon kedvesen bántak velem, vigasztaltak és bátorítottak, de ekkor már az sem segített. Az egész napom el volt cseszve. Így, amikor kiértem egy hotelből, folyamatosan rám tört a zokogás a kocsiban, és ez egészen így ment addig, amíg ki nem ordítottam magamat az anyukámnak a telefonban este.

Természetesen, az összes hotelben csak a baj volt, és elégedetlenség, de addigra már annyira felgyűlt bennem minden, hogy szinte nem is számított.

Aztán miután már azt hittem más baj nem lehet, egy utas azzal hívott fel, hogy a hotel már nem ad reggelre lunchboxot, intézzek nekik én reggelit, menjek oda és vigyek én, vagy vesz ő, csak mondjam meg kinek a nevére kérje a számlát.

Na itt mondtam azt, hogy elmegy mindenki oda, ahonnan jött, és békén hagyhat a picsába.

Azóta persze egy picit jobb lett minden.

Az egyik kollégám segített átvenni tőlem pár hotelt, lássuk be, kezdőként 12 hotel egy napra enyhén szólva is szarosbanánoszabpalacsinta, ami jól odaragad a serpenyőbe, és csak úgy odabassza az ember a tányérra.

Ez a hét, egy icipicit jobban indult, persze most is vannak problémák, de egy icipicit már meg tudom nyugtatni a vendégeket, és természetes kivétel nélkül mindenben segítek, amihez van hatásköröm, és amiben tudok.

 

A buszon tartott információ átadás még mindig felér egy lámpalázas standup comedy esttel, egyszerűen, amint meglátom a telített autóbuszos vendégeket a kimerült, leszarom csak menjünk már tekintetekkel, elvesztem minden jól betanult szöveget és önkontrollom, és el-elcsukló hangon néha, de végig mondom a szöveget.

Szóval hát még nem telt el az egy hónap, de kijelenthetem, ez nem az a munka, amit örökkön örökké csinálni szeretnék.

Persze rengeteg új tapasztalatot szerzek, találkozom érdekes emberekkel is, a vezetésben már Schummaher vagyok, és a multifunkcionalitás magasfokát űzöm minden percben, de van, amit egyszerűen nem kell erőltetni.

Természetes, ezt a szezont teljesgőzzel végig nyomom, de amint lehet, igyekszem otthon olyan munkát találni, amihez nem kell az összes türelmemet, lelkijelenlétemet, kedvességemet és energiámat kockára tenni.

Semmi másra nem vágyom, mint nyugalomra, és biztonságra.

A tenger azért sokat segít a mentális egészségem megőrzésében, már az is elég, hogy látom magam mellett elsuhanni, miközben teperek a heti 1100 km levezetése közben, és a heti egy-két óra, amit benne és mellette tölthetek, semmi pénzzel nem ér fel. Már a parasztinges barnulásom is egészen jól áll.

 

Ha szeretnétek később olvasni a könyvemet eddigi életem kalandos utazásairól, kommentben jelezzetek, és jöhetnek a könyvcím ötletek, a nyertesnek kisorsolok majd egy eredeti török gucci szemüveget, és/vagy egy autentikus instant török almateát is.

Szóval ne kíméljetek!

Gondoljatok rám sokat, hogy épelméjűen térjek vissza Szeptemberben Magyarországra, és természetesen egyben is, mert a törökök, még mindig borzalmasan vezetnek annak ellenére, hogy lassan én is egy leszek közülük.