Hát. (Tudom, hogy így nem kezdünk mondatot. De ezt most így kell. :D)

Amikor ott voltunk a reptéren, még akkor sem fogtam fel igazán, hogy mi történik most velem. Nem éreztem a 6 hétnek a súlyát, hogy most elköszönök, és 1800 km-rel arrébb repülök. Nem értettem. Csak mentem.

​Azért jó érzés volt tudni, hogy hazavárnak majd. Szerintem piszok szerencsés vagyok, talán ezért nem is idegeskedem annyit.

A budapesti repteres csekkolás és bőrönd leadás után(ami, egyébként 20.0 és 8.0 kg lett, se több, se kevesebb, pont amennyi lehetett) azt hiszem túl hamar nyugtáztam el magamban azt, hogy ez könnyen ment, most már nem lehet semmi baj.  Jó, mondjuk a baj, az azt hiszem elég erős kifejezés, mindenesetre, hogy most már minden sinen lesz.

Hát nem volt.

Először is azért, mert késett a gép. Aztán kábé fél óra csúszás után elkezdtünk beszállni. Beszálltunk. De csak nem indultunk. 

Úgyhogy csináltam is selfiet uncsiban. Egyébként épp akkor jött Istanbulba a 100 tagú Cigányzenekar, úgyhogy az ő cimpalmaikat és nagybőgőiket pakolták, azért vártunk még kb. másfél órát a repcsin. Találtam is egy cikket róluk a Pegasus újságban, azért büszkék lehetünk :)

Volt egy vicces sztori, mert Zizitől kaptam kis matricákat, hogy ragasztgassam ki helyekre. Épp, szép nyugodtan nyomtam oda a pici matricát az ablak szélére, amikor megszólalt a kapitány, és csak annyit hallodtam, hogy "BARBARA VÉGH". Hát azt hittem, hogy menten elájulok, tuti megfigyeltek valami kamerával, körbe vizslattam mindent, de nem találtam semmit. Aztán kiderült, hogy csak a szendvicseink miatt mondták be a nevünket.

A bodrumi gépre időben felszálltunk, de ott meg a közlekedési "dugó" miatt nem indulhattunk időbe. Tehét, megint kb fél órát csúsztunk. Na innen jön az izgi.

Leszálltunk ugye a repcsiről. Én utoljára, mert mért ne. Judit eltűnt. Engem felraktak egy buszra, meg még kb 7 embert, de nem volt ismerős senki. Gondoltam, már a többieket elvitték egy másik busszal. De nem. Judit még a bőröndöknél sem volt meg. Gondoltam kint van már, mert ugye ott vannak a buszok. Hát nem volt. Ott álltam, hófehér bőrrel, vörös hajjal, rózsaszín bőrönddel, és a sötétben akkor elég félelmetesnek tűnő török tekintetek két oldalról csak engem néztek. Na akkor ott gyors elslisszoltam oldalra. Felhívtam Juditot ( szerintem kb 300 ftért) és mondta, hogy tök máshol mentek be, eltévedtek, de már jön.

Na de!

A Havas buszunk eltűnt! Ott keringtünk, álltunk, kérdeztünk. Mondták, hogy ide ma már nem jön Havas busz. Hát akkor mi a picsát csináljunk.. Felhívtuk a szervezőnket, mi legyen, már közben taxit próbáltak ránk tukmálni. Menjünk el a busz állomásra, kb 5 perc onnan. Hát oké, aztán az egyik csaj meglátta a Havast, úgyhogy rohant, nehogy elmenjen. Hát még vártunk vagy 30 percet, mire elindultunk végre a városba. Onnan még egy másik kisbusszal cibáltak fel minket a szállodához. Úgyhogy kábé 11 óra út után, elértük a végállomást, a Palm Garden Hotelt.

Nagyon baba egyébként, ilyen görög stílusú, hatalmas területen fut végig. A szoba szerintem kicsit alább van, mint 4*, de szerintem ez a törököknél máshogy megy. 

Este majdnem megfagytunk, ugyanis csak egy lepedő volt takaró funkcióval az ágyunkra terítve,úgyhogy hajnalban vacogva ébredtem. Na mindegy

A víz kb 10 perc után melegszik fel, de na. Hát ez ilyen.

Azért szerintem a kilátás szép, meg úgy ezeket leszámítva minden.

Ma még szabadnapunk van, reggeli után lementünk napozni. A víz a medencében még elég hideg, úgyhogy az egyikbe kb combikáig belementem, de aztán kijöttem mert jéghideg volt. De a Nap elég fincsi már most is. 

Az ebédnél csomó zöldség volt, meg most még ilyen fix főételt kapunk, az így nézett ki, az íze kicsit jobb volt

A sütikék azért finibbek voltak.

Hát eddig így állunk. Ez most egy kis helyzetjelentés volt, hogy élek, ragyogok, kezem, lábam a helyén, meg a fejem is megvan szerencsére.