Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Töröküljlemellém

blogavatar

Bővül a repertoár, Törökország, Új-Zéland után Zanzibár lankáin is barangolhatok. Gyertek velem!

Utolsó kommentek

Követők

VéBarb

Zanzibáron az élet 1. rész

Vannak mindig olyan szakaszok az életemben, amikor nem tudom mi fog következni legközelebb, és ez gyakran szorongással tölt el, hiszen próbálom kitalálni, hol is lenne a helyem igazán, azonban az élet valahogy mindig tudja, hogy mikor van szükségem egy lökésre, és olyankor oda helyez át, ahol megtalálhatom magam megint.

Így kerültem most is a „Feketék partjára”, Zanzibárra.

Talán álmomban sem gondoltam, hogy egyszer Afrikáig sodródom, mert ez egy olyan terület, ami életvitel szempontjából nem feltétlen csábító egy európai embernek.

Amikor megérkeztem, és éjszaka vittek haza a szállásunkra, csak tátott szájjal kapkodtam a fejemet, mert fel sem fogtam azt, amit látok. Amikor pedig megérkeztünk a lakáshoz, és a kolléganőm már úgy mozgott a környéken, mint aki teljesen otthon érzi magát, akkor fokozódott bennem az érzés, hogy hova is kerültem.

Ez a sokkos állapot, kb. 1 hétig tartott, mostanra pedig már én is egészen komfortosan járok-kelek egymagam is.

Na de mitől is akadtam ki ennyire?

Amikor Zanzibárra gondoltam, és talán az utazók is arra gondolnak, hogy szép fehér homokos part, türkiz kék víz vesz majd körül mindenhol, pálmafák és kókuszdiók, trópusi gyümölcsök és all in clusive szállodák.

Hakuna matata.

Ezek egyébként mind, meg is vannak.

Csak, hogy a valóság a kapukon és az elképzeléseken túl mi is, na az a sokkoló.

Ha megyünk az utakon, végig félkész, vályogházak sorakoznak, a legtöbb esetben az ablakoknak nincs üvege, és néha az ajtó is csak egy kendővel van letakarva. Minden szanaszét van hagyva a házak körül, kecskék, zebuk, csirkék rohangálnak fel-alá, és néha azon gondolkodom, hogy vajon feltűnne-e a gazdájának, ha megfognék egyet magamnak.

A házak előtt ülnek az asszonyok, a homokban játszanak a gyerekek, a lócán fekszenek a férfiak, de fekszenek két tégla közé kinyúlva, vagy a ház előtti törmelékeken, a verandán, az út mellett, a megrakodott platós kocsi tetején is.

A kis boltok úgy néznek ki, mintha egy konténerbe be lenne hajigálva mindenféle kacat, és sokszor észre sem lehet venni, hogy ezek valójában üzletek.

A kis buszok annyira tele vannak, hogy legalább három ember áll a hátulján kívülről, platós kocsikon heringekként utazik egyszerre talán 20 ember is, a kis pici gyerekek pedig gyakran egyedül bandukolnak iskolába akár kilométereken keresztül.

A házakba a legtöbb esetben nincs bevezetve a víz, az áramot van, hogy 48 órára kikapcsolja a kormány, hogy spóroljon, a ház előtt felállított vas edényekben főznek, és mindenki kipakolja a portékáit a kis bódéjába a ház előtt.

A szemetet napi szinten elégetik, minden vasárnap füst gomolyog az ablakom alatt, és még a kis madárkák is hozzám próbálnak berepülni, hogy meneküljenek.

A közlekedés, eddigi országjáró tapasztalataim alapján talán a legveszélyesebb, és nem csak azért, mert egyszerre 2 autót is megelőz a harmadik, hanem mert gyalogosan megállás nélkül mennek és mennek az emberek, átrohannak az úton, épp, hogy felállnak az aszfaltról, amikor jön az autó 80 km/h-val, és ami még ezt is tetézi, hogy éjszaka, közvilágítás hiánya mellett, ugyanezt csinálják. Ráadásul szegénykéim úgy beleolvadnak a sötétségbe, hogy mindig imádkozom a sofőröm bal oldalán, hogy el ne üssünk ma se senkit.

És csak nézek.

Mert bármerre is fordítom a fejemet, nyomorúságot, szegénységet, trehányságot, koszt, szemetet, és tehetetlenséget vélek felfedezni. És ezzel most nem leírni akarom őket, hanem ez a valóságuk. Egyelőre még próbálom megfejteni az okát, de az első és egyértelmű válasz rá, a pénz hiánya. Ez persze nem feltétlen ad arra okot, hogy semmi mással ne foglalkozzunk magunk körül, így még ezzel a válasszal nem elégedtem meg.

Talán vissza sem tudom adni jól szavakkal, ami itt van.

A kezdeti megrázkódtatásokon azért már túl vagyok, és nagyon sok szépsége van ennek az országnak. Hamarosan ismét jelentkezem, és igyekszem témákra bontani ezt a kalandomat is.

Ui.: A sör amúgy jó.

Tovább

Miért szeretem Törökországot?

Az anyukám megkérdezte, amikor kijöttek meglátogatni engem Törökországba, hogy miért szeretek én ennyire itt élni? Nem mintha nekik nem tetszett volna a nyaralás, csak felmerült benne a kérdés.

Már egy ideje folyton folyvást fogalmazódik meg bennem a gondolat, hogy miért is ragaszkodom ehhez a helyhez ennyire.

Akik megkérdezik tőlem, hogy de mégis, hogy jött neked az, hogy Törökországban dolgozz, mindig az a válaszom, hogy hát a keresztanyámmal nagyon sokat jöttünk nyaralni ide, és már akkor szerelem volt első látásra minden.

Ez a tapasztalat, persze enyhén szólva sem fedi le a valóságot, hiszen egészen más egy öt csillagos all inclusive szállodában eltölteni egy hetet, olyan emberekkel körülvéve, akiket azért fizetnek, hogy finoman fogalmazva fényesre nyalják a seggedet is, mint benne lenni a valódi életben, már mondjuk akár több mint két szezon át.

Az első talán, ami eszembe jut, az a lazább tempó.

Nem mondanám azt, hogy Törökországban az emberek nem dolgoznak keményen, mert higgyétek el, rengeteget kell nekik is gürizniük ahhoz, hogy akár a minimálbért megkapják, ami hiszitek vagy nem, de kevesebb, mint Magyarországon.

Ebben a két évben azt vettem észre, hogy a törökök egy más hőfokon égnek, dolgoznak persze, de nem aggódják magukat halálra semmin. Kivéve, ha fociról van szó, de persze most is csak humorizálok. Többnyire.

Persze vannak időpontok, amiken meg kell jelenni, de mi van, ha késnek egy kicsit? Semmi. Dolgoznak, de közben ki mondta azt, hogy ne lehetne meginni egy teát, vagy elszívni egy cigit a boltba bejött ismerőssel?

Így igaz, senki.

Megállnak egy pillanatra, és próbálják megélni a jelent, hiszen ki tudja mit ad még az élet nekünk?

Nem esik messze tőlem az a hozzáállás sem, hogy itt a család és az emberi kapcsolatok a legfontosabbak. Én mondjuk olyan családban nőttem fel szerencsére, ahol egyértelmű volt az, hogyha valamelyikünknek szüksége van valamire, segítségre, jó szóra, pénzre, akkor segítünk, ahogy tudunk. De talán ez nem mindenkire vonatkozik.

Itt viszont, nem számít, ki fia borja vagy, mert ígyis-úgyis ismerik legalább két családtagodat, és ha azt mondod a szomszédodnak, hé, segíts már felhozni egy szekrényt a lépcsőházból, még a legkisebb gyerek is rohan felvenni a papucsát, hogy megfogja a kezével a szekrény szélét.

És ha nem is ismernek éppen, mert külföldi vagy, és nem tudnak senkihez sem kötni a kis sarki boltban, akkor is azt tapasztalod, hogy bizalommal és szeretettel fordulnak hozzád.

Példának okáért, ehhez kapcsolódóan két eset is történt velem a közel múltban.

Egyik nap bementem a helyi Starbucksba egy jó kis White Chocolate Moccha-ert, mielőtt rohantam volna a reptérre, és amikor fizetni akartam, akkor jöttem rá, hogy előző este a barátomnál maradt a bankkártyám, és természetesen készpénz semmi nem volt nálam. És mondtam a baristának, hogy ne haragudj, de még sem kérem a rendelésem, mondta, hogy dehogynem, vigyem el csak nyugodtan. Csak néztem rá, mint a messiásra, hogy úristen tesó, el sem tudod képzelni, mennyire szükségem volt most erre.

Végül pár napra rá beugrottam, és kifizettem a tartozásomat, és ő meg csak nézett rám, hogy azta.

Hasonló eset volt, amikor egy autómosóba gurultam be, és a legtöbb helyen lehet kártyával fizetni, itt nem lehetett, hiába volt nálam a bankkártyám.

És ugyanez megtörtént, adtam neki negyven lírát a száz helyett, és megígértem, hogy visszaadom. Kb. 2 hétre rá mentem újra törleszteni az adósságomat, a fószer, aki segített persze nem volt bent, két hete voltam itt, és nem tudtam fizetni, ezért most oda szeretném adni a 100 lírát-mondtam, 3 embernek kellett elmagyaráznom ugyanezt, mire a főnök elém került, és megismételtem a szitut, majd mosolyogva elköszöntünk.

Az is nagyon tetszik, hogy amikor látják, hogy nem tudok leparkolni, mert nem látok rendesen, vagy a mögöttem lévők közül senki nem áll meg, hogy időt adjon, valaki odajön hozzám, és megállítja a forgalmat, és a visszapillantó tükörbe mutogat, hogy meddig menjek és mit csináljak.

Azt add a másiknak, amit te is szeretnél kapni.

Talán ez az egyik leghasznosabb gondolat, amit valaha megtanultam anyától még annak idején.

Nekem ugye török barátom van, már több, mint egy éve, és amitől rettenetesen féltem az az, hogy hogyan fogok én beilleszkedni egy ennyire más kultúrába, vallási szférába, közegbe, családba.

És ami igazán megerősítette a kapcsolatomat, mind az országgal, mind a párommal, az az, hogy a családja teljes mértékben elfogad engem, mint európai hölgyeményt, nőt, lányt, csajt.

Különbözőek vagyunk?

Persze.

Nem ugyanazt a nyelvet beszéljük?

Egyértelműen.

Máshogy öltözködünk?

Van, akivel igen.

De mindez egyáltalán nem számít, mert ugyanúgy viselkedünk, mintha egy lenne a nemzetiségünk, mintha a saját ismerősünkkel, családtagunkkal tennénk. Ugyanúgy megkérdezem az anyukáját, hogy tudok-e segíteni a vacsiban, ugyanúgy kimosom a ruhákat, vagy felporszívózok, mint otthon tenném, ugyanúgy, megkérdezzük egymástól, hogy milyen napod volt. Nevetünk, esszük egymás főztjét, megpusziljuk egymást, együtt imádkozunk a ramadan végén.

Szeretettel fordulunk a másikhoz, és ez magától egy gyönyörű, és őszinte tiszteletbe, kapcsolatba megy át, mert ugyanúgy emberek vagyunk.

Persze azt sem mondom, hogy vannak olyan részei Törökországnak, ahol ez nehezebben megy, és ez nem jelenti azt, hogy nem moderáljuk magunkat egymás előtt, pl. nem bontok fel egy sört a családi vacsinál, ha a szülők is ott vannak, de ilyen és hasonló áldozatokat a saját családi közegünkben is hozunk. Mert tiszteljük őket. De ez csak az én személyes tapasztalatom.

Szeretem még, hogy itt van tenger. Nem számít, hogy esik az eső, vagy hidegebb van, csak nézed a vizet, és egy olyan megnyugvást ad, amit talán máshol nem találnál. Bár ez is gondolom egyén kérdése. Nem mellesleg nem nagyon van hideg itt, ahol én vagyok, csak hűvösebb a levegő. Apa például észrevette, hogy olyan, mint fűtésrendszer, olyan nincs itt, mert tulajdonképpen nincsen rá szükség.

Imádom a török konyhát. Ha a barátom megkérdezi, mit rendeljünk, az első ösztönös és

legőszintébb válaszom, hogy kebab. Ettél már jó adana kebabot? Nem csak belerakják az egy darab pitát, sültkrumplit, kis fonnyadt salit a tálkádba, hanem adnak rendes mennyiségű húst, salit, rizst, joghurtot, paradicsomos mártogatóst külön, savanyúságot, és kézzel lábbal ehetsz, ha kitörlöd a tálkádat, nem szól senki egy büdös szót sem.

Tudod mi még a nagyon a király? A piac. Annál gyönyörűbb és forgalmasabb helyet nem találni sehol- és most nem a bazárról, hanem a mindennap máshol felállított piacra gondolok, zöldség piacra, ahol kiülnek a nénik, bácsik, kiabálnak, hogy mi mennyibe kerül, ahol kínálgatnak, hogy megkóstold a pisztácia krémet, és ahol olyan illat jön a gyümölcsökből, zöldségekből, gözleméből, sajtból, hogy kétszer megállsz, hogy megtöröld a nyálad.

Amit pedig a legjobban szeretek az országban, hogy megtaláltam a szerelmet, amire mindig is vágytam. Persze rohadtul nehéz egy fedél alá hozni két kultúrát, két országot, kifejezetten akkor, amikor még nincsen megvetve teljesen a lábatok alatt a talaj, amikor még mindig bizonytalan, de úgy érzed, hogy minden különbség ellenére, semmi sem akadályozhat meg titeket, hogy együtt legyetek, az valami csodálatos érzés.

Egy szónak is száz a vége, kicsit megszaladt a mondandóm, de ha azon agyalsz, hogy érdemes-e Törökországba látogatnod, akkor a válaszom igen, és vagy imádni fogod, vagy farok felvágva menekülsz majd, de az biztos, hogy semmi vesztenivalód nincsen, mert csak tapasztalsz többet ebből az egyébként silány életből valami újat, valami forrót, valami egészen mást, amit eddig sohasem.

 

Tovább

Rövid helyzetjelentés a Török Riviéráról

Eddig úgy telik a nyár, mintha világéletemben közöm lett volna ehhez a török városhoz, kultúrához, emberekhez. Már nem ijedek meg, ha valaki törökül kezd el beszélni hozzám, bár még mindig rosszul esik, amikor angolra váltanak, de elmosolyodom, amikor meglepődnek, ha az angol megszólításuk után törökül válaszolok.

Az utakon már csukott szemmel is végig tudnék menni 140-nel, a párhuzamos parkolás szinte elsőre sikerül, és a gyalogosokat én is csak úgy engedem át a zebrán, ha tudatosan küldöm a jeleket az agyamnak: nekik van elsőbbségük. (Ez kevésbé szimpatikus szokás, ami rám ragadt itt kint.)

A meleghez képtelenség hozzászokni szerintem, és ezzel kapcsolatban csak az az egy vígasztal, hogy a helyiekről is ugyanúgy csatakokban folyik a víz bármit is csinálnak, mint rólam.

A munkával kapcsolatban pedig úgy érzem, hogy a szezon eleji visszarázódás után, egy egészen más szakemberként állok a dolgokhoz. Nem tagadom, a tavalyi év meglehetősen megviselt, sok hullámvölgyön mentem keresztül, és azt nem mondom, hogy nem megy fel a pumpám és akar kiugrani az agyam a szememen, és a szívem az orromon keresztül néha a sok hülyeség miatt, de veszek egy mély levegőt, megteszek, amit tudok, majd a nap végén leteszem a munkát, és hagyom, hogy elmossa a tenger.

Persze, amikor hajnali fél négykor hív az utas, már az első mondatával elküldve mindenkit a picsába, hogy a szállodában nem tudnak nekik szobát adni, olyankor nehezen megy a visszaalvás, de hát mindenkinek vannak rosszabb napjai na.

Összességében úgy látom, hogy az utasok meg vannak elégedve a munkámmal, és tényleg csak azokon a dolgokon nem tudok változtatni, amikhez nincs hatásköröm.

Azért nagyon fura abba belegondolni, hogy gyerekkorom óta a legnagyobb nehézséget az okozta, hogy akkor is beszéljek, amikor nincs miről, vagy, hogy stresszhelyzetben ne sírjam el magamat a gombóccal a torkomban, most meg konkrétan ezekből keresem a pénzemet.

Reggeltől estig járom a szállodákat, volt már, hogy egy érkezéssel 17 szállodám jött, és ebben az esetben sincs az, hogy máshogy álljak az utashoz, hanem ugyanúgy átadok minden információt, amit kell, válaszolok a néha ostoba kérdésekre, és igyekszem a lehetőségekhez mérten megkönnyíteni vagy megoldani a problémájukat.

Tavaly a szezon végén azt mondtam, hogy egy napot sem vagyok képes tovább dolgozni, mert biztosan idegösszeroppanást kapok, de mára már azt mondom, hogy nem csak jó vagyok végre valamiben, de szeretem is csinálni.

Mert nyilván, senki nem akar bunkó, két méteres izomállatokkal veszekedni, vagy kihúzni a gyufát a menedzsernél, de amikor az utas azt mondja, hogy köszönöm, és csodálatos ember, az minden ilyen szituációt felülír, és bárkivel szívesen birkózom egyet képletesen persze.

Ebben az egészben a szerelem sem utolsó persze, sőt egy húzósabb nap után, néha semmi más nem segít a tenger morajlásán és a kabócák ciripelése mellett, csak az, hogy van kihez odamenni, és szeretve lenni.

De lényeg a lényeg, élek, az élet nem könnyű, de én kurva erős vagyok, és ha néha el is sírom magam, mert hát emberből vagyok, legalább a kocsiban teszem, vagy álomba pityergem magamat.

Haladok.

Tovább

Hello, my name is Alanya.

Úgy hozta az élet, hogy idén kicsit több időt fogok eltölteni Törökországban. Azt nem mondanám, hogy eddigi életem a legpraktikusabb döntése volt, de úgy éreztem, hogy most ezt kell tennem. Néha muszáj kicsit a szívünkre is hallgatni, nem igaz?

törökország alanya alanyai vár

Azonban kipattant a fejemből egy gondolat, hogy amíg el nem kezdődik a szezon, addig megpróbálom hasznosan eltölteni az időmet, és igyekszem felfedezni az Alanya városa által kínált szépségeket és látnivalókat.

Ez a gondolat annyira belelkesített, hogy meg is terveztem az első kirándulást és a csütörtöki napomat eszerint is töltöttem el.

Alanyáról tudni kell, hogy 90%-ban a turizmusra épül, és a legnagyobb élet nyáron tölti meg a várost, továbbá a téli-tavaszi időszakban minden itteni lakos az elkövetkezendő szezonra készül.

törökország alanya alanyai vár

Alapvetően amikor valaki Alanyába foglal magának szállást, ez nem feltétlen jelenti azt, hogy a központban fog elhelyezkedni, ugyanis egészen Okurcalartól, Mahmutlarig húzódik az üdülőterület(legalábbis ez a rész a legkedveltebb). Alanya régiójába tartoznak ezek a települések is, ami 45 km-t foglal magába. Ezeken a kintebbi területeken helyezkednek el a monumentális 5*-os szállodák, és a központban a kisebb, ugyanakkor szintén jó minőségű hotelek (persze vannak félpanziós opciók is, illetve apartmanok, airbnb-k, stb.)

A Földközi-tenger partján húzódik végig a régió, ezért is olyan népszerű a turisták körében. A központ gyalogosan tökéletesen bejárható, azonban a külső területek elérésére elengedhetetlen valamilyen közlekedési eszköz használata.

törökország alanya alanyai vár

Na már most az én elképzelésem az, hogy bemutassam azokat a helyeket, amelyek kevesebb költségvetésből is bejárhatóak a hétköznapi emberek számára, vagy azoknak, akik inkább egyedül fedeznék fel a világot, mint ahogy én is tettem már párszor életemben. Persze szerintem sok esetben nagyon hasznos egy utazási iroda szolgáltatásait igénybe venni.

Szóval az első napom célpontja a legtriviálisabb, és a legkönnyebben megközelíthető látnivaló volt a központtól, nem beszélve arról, hogy a legnépszerűbb is.

törökország alanya alanyai vár

Mi most jelenleg egy kicsit fentebbi részen lakunk Cikcilliben, de innen is 25 perc sétára található a tengerpart. Én ebben az esetben gyalog közlekedtem mindenhova, így a nap végére 14 km-rel zártam a kiruccanásomat, de ha valaki a központban foglal szállást, akkor nem kell ekkora távolságokat bejárnia ehhez az útvonalhoz.

Befelé haladva az Atatürk bulváron, egy óriási szobor található Mustafa Kemal Atatürkről, aki megalapította a köztársaságot Törökországban 1923-ban. Szinte mondhatjuk azt, hogy jelentős kultuszt von maga köré a törökök meghatározó részénél.

törökország alanya alanyai vár

Ezután tovább sétáltam a fentebb említett Atatürk bulváron, amelyen sorra helyezkednek el az éttermek, üzletek, bazárok, minden tulajdonképpen, amire egy nyaraló turistának szüksége lehet. Egészen a Kleopatra part végéig mendegéltem, ami szinte sivatagi homokhoz hasonló strandjáról híres. Elméletileg Marcus Antonius ajándékozta feleségének, Kleopatranak esküvői ajándékként Alanya városát, és innen kapta a nevét a part az egyiptomi uralkodónőről.

törökország alanya alanyai vár

Ehhez azért meglehetősen sokat tesznek hozzá a vállalkozók, akik ezeket a tengerparti bárokat üzemeltetik, ugyanis sokan átszitálják a homokot, hogy kevesebb kavics, szennyeződés legyen, és minél finomabb homokon sétálhassanak az ide látogatók. De hát a turistákért mindent, nem igaz?

Ezután megálltam egyet kávézni a várhoz vezető úton, itt is gyönyörű parkok, játszóterek, ill. kedi-evi (macskaház) van a kóbor cicáknak. Sokan azt gondolják, hogy istenítik őket a törökök, pedig csak szimplán szeretik őket, olyan szép megtermett macskák vannak, hogy úgy néznek ki, mintha egy szerető családtól szöktek volna el.

törökország alanya alanyai vár

Majd igénybe vettem a Teleferik nevezetű felvonót, ami mindennap 9:30-20:00-ig nyitva áll. Egy irányba 130(2380 Ft), oda-vissza 140 török líra (2563 Ft). Én csak felfelé vásároltam a jegyemet, mert szerettem volna lesétálni a hegyoldalról. Egyszer mindenképpen megéri a libegőzés, mert lélegzetelállító a táj ebből a szögből is. Az egyik oldalon a tenger, a másikon pedig az egymás hegyén-hátán sorakozó épületek tömkelege.

törökország alanya alanyai vár

Felérkezve, még nagyjából 1-1,5 km megtétele szükséges, hogy elérkezzünk a várhoz, de szépen ki van építve az útvonal. Egyébként a várhoz szintén fel lehet jutni gyalog, busszal (1, 40, 50-es számúak), valamint autóval, vagy taxival, (a turistáknak mindig érdemes megbeszélni az árat előre a sofőrrel, mert előszeretettel kerítenek felfelé, valamint hasznos, ha van nálunk aprópénz, ugyanis a visszaadás sem az erősségük sokszor.)

A várhoz is tartozik belépő, ennek az ára 65 TL (1190 Ft), 8:00-16:30-ig engedig be az utolsó látogatókat, egyébként 17:00-kor zár be.

törökország alanya alanyai vár

A várfal 6,5 km-en keresztül húzódik a hegy oldalán, elvileg a világ legnagyobb vára az Alanya kalesi. Többnyire romok maradtak meg belőle, ahogyan a történelmével kapcsolatban is csak néhány részlet világos. Kyr Vart a keresztény dinasztia egyik tagja volt, és 1221-ben I. Alaadin Keykubad elfoglalta tőle az alanyai várat, ahol később palotát építtetett.

törökország alanya alanyai vár

A kilátás persze innen is leírhatatlan módon tárulkozik elénk. Úgy fújt a szél, hogy egészen a csontjaim közé hatolt, kicsit ilyen testen kívüli élmény társult hozzá, mintha egy Bizánc-kori udvarhölgyként ábrándoztam volna a lovagomról a morajló tenger kékségében elmélyülve.

törökország alanya alanyai vár

Itt fent található a Süleyman dzsámi, régi épületek maradtak fent, néhol éttermekké alakították át őket, árusok itt-ott húzódtak az utcán elszórva. A hegyoldalon kecskék csemegéztek, és tyúkok kapirgáltak az árnyékban.

törökország alanya alanyai vár

Most a tavasz nagyon szeles, viszont a napon kellemes, jó idő van, de azért ajánlom a széldzseki használatát. Nyáron viszont inkább a korai, vagy a kései órákban ésszerűbb fellátogatni, különben nagy az esély egy finom hőguta megszerzésére.

törökország alanya alanyai vár

Miután kicsodálkoztam magamat és felmásztam minden lehetséges pontra, elindultam a lefelé vezető úton, azonban egy kereszteződésben találtam magamat kis idő után.

Tudjátok, van a mesékben, amikor a főhős előtt is kettéágazik az út, és biztosak lehetünk benne, hogy a legnehezebbet fogja választani. Na, ez velem is így történt.

törökország alanya alanyai vár

Sziklatörmelékeken haladtam lefelé, és itt már minden lépés úgy fájt, mintha kínoztak volna, hogy mondjak el mindent, amit tudok, és olyan elhagyatott épületek árnyéka alatt toltam magamat lefelé, hogy azt hittem, valaki félholtan kiugrik a várvédők közül, és a fejemet veszi.

De így még izgalmasabb út van mögöttem. Majd végül leértem a kikötőhöz, de előtte még megcsodáltam a Vörös tornyot (Kizil kule) felülről, ide már nem volt lelkierőm felmászni, de majd egy nap erre is sort kerítek.

törökország alanya alanyai vár

Nagy nehezen pedig visszaérkeztem a kedvenc tengerparti báromhoz, az Alanya Beach Nr. 6-hez, amiről majd a későbbiekben szintén beszámolok, ha érdekel titeket, hol lehet igazán nyugodt strandolós napot eltölteni.

Ez nagyjából egy 5 órás program volt nekem, de hangsúlyozom, ehhez nem kell a legtöbb esetben ennyit sétálni, de én ilyen mazochista vagyok na, nincs mit tenni. 

törökország alanya alanyai vár

Miközben írom ezt a bejegyzést, rájöttem, hogy a Damlatas barlangot meg elfelejtettem lecsekkolni, de ez is beleépíthető az útvonalba, majd oda is elviszlek titeket.

Ha érdekelnek további utazási akcióim, kövess be tiktokon, instagramon és a Töröküljlemellém facebook oldal is legyen a kedvenceid között.

Na puszi!

törökország alanya alanyai vár

Tovább

Zárás, újrakezdés, folytatás?

Nem tudom biztosan, hogy vagytok-e sokan, akik kíváncsian vártátok a záró bejegyzést törökországi kint létemről, de most így két hónap elteltével megérett bennem, hogy valamilyen szinten pontot, de legalábbis vesszőt, kettőspontot, kérdőjelet, felkiáltójelet tegyek az elmúlt nyár végére, megírom nektek, mi is zajlik bennem az elmúlt időszakban.

idegenvezető törökország szerelem török szerelem magyar lány török fiú

Aki rendszeresen olvasta a gondolataimat, tudhatja, hogy az én világomban nem létezik az a fogalom, hogy egységesen érezzek valami iránt. Az a valami, ami velem történik, mindig ambivalens érzésekkel fog közre, mindig úgy érzem, hogy abban a kilátástalan helyzetben, amiben éppen vagyok, felbukkan valami szeretetreméltó, és a jó dolgokban is szemet szúrnak a szar érzések.

idegenvezető törökország szerelem török szerelem magyar lány török fiú

Ez ebben a felvonásban sincsen másképpen.

De mielőtt ezekre kitérnék, engedjétek meg, hogy korábbi, még a másik blogban írt bejegyzésemre hivatkozzak.

Arról írtam anno, hogy nem számít, hogyan terveztük el az jövőnket, amikor 17 vagy 18 évesen belevágtunk abba a közhelyesen nagybetűs ÉLETNEK hívott katyvaszba, menni kell előre akkor is, ha máshogy alakulnak a jól megtervezett célok. Amiket már gyerekként ölelgettünk magunkhoz, na, ez lesz, ami nekem kell.

idegenvezető törökország szerelem török szerelem magyar lány török fiú

Én 2014-ben, azért választottam az ELTE, keleti nyelvek és kultúrák, török szakirányát, hogy később idegenvezetőként, vagy fordítóként tevékenykedjek, és habár tudjátok, hogy idáig rögös út vezetett, 2022-ben elértem ezt az álmomat. Olyan volt-e mint terveztem?

Kurvára nem.

De ha most belegondolok, mégis csak olyanná vált, mint amire mindig is vágytam.

idegenvezető törökország szerelem török szerelem magyar lány török fiú

Én voltam az az ember, aki folyton sodródott az árral, soha nem tudta merre menjen, így mindig kereste a kiutat abból, amiben éppen benne van, mert soha nem érezte magáénak igazán.

Amikor belekezdtem júniusban az idegenvezetői munkába, akkor szintén úgy gondoltam, hogy ehhez én kevés vagyok, nekem nincs erre elég lélekjelenlétem, energiám, szívem, hogy úgy végezzem, ahogy teljesen elvárják tőlem.

idegenvezető törökország szerelem török szerelem magyar lány török fiú

Aztán teltek a hónapok, és valahogy belerázódtam. Azt nem mondom, hogy a szezon végén sem értek meglepetések, de úgy éreztem, hogy bármit képes vagyok megoldani, és azzal az őszinte hozzáállásommal, ami nekem van, azzal őszinte, gyermeki, de mégis tanult lelkemmel, igenis bennem van az, hogy hitelesen, önmagamat nem megtagadva tudjam végezni a munkámat.

idegenvezető törökország szerelem török szerelem magyar lány török fiú

Mégis, mire elérkezett a szeptember, úgy éreztem, nem vagyok képes még egy napot eltölteni kint, hálátlan, magukat mindennél feljebb tartó vendégekkel tovább.

idegenvezető törökország szerelem török szerelem magyar lány török fiú

Belefáradtam.

Nem voltam elég erős több hónap után sem, hogy az általuk elvárt igényeket, ami nyilván nem tőlem függött, ne vegyem magamra. Gyengének éreztem magam, mint mikor az első harmat rátelepszik az egész mezőre, és ahelyett, hogy fellélegezne, hogy végre folyadékot kapott, csak összerogy erőtlenül, mintha nem erre várt volna egész végig.

idegenvezető törökország szerelem török szerelem magyar lány török fiú

Az első pár hónapom csak a munkából állt, és nem is írtam semmi másról nektek sem. Aztán augusztusban elérkeztem egy olyan pontra, hogy ez így nem mehet tovább, és úgymond kezembe vettem a sorsomat. Kizökkentettem magamat a nem olyan komfortos, de már szinte megszokott, monoton munkamorálomból, és belevetettem magamat Alanya városa által adott lehetőségekbe.

Elmentem randizni.

idegenvezető törökország szerelem török szerelem magyar lány török fiú

„… személyiségemből adódóan nem az eszemre, hanem a szívemre hallgattam, és istenem, de jól is tettem…”

Ugyanis megismertem életem szerelmét.

Életem szerelmét úgy, hogy nem is gondoltam bele, hogy bármi komoly kisülhet belőle, egyszerűen csak mentem a szívem után, a megfáradt, beleőrült szívem után, hogy fellélegezzen végre kicsit a hétköznapokból, hogy érje valami más is azon kívül, hogy semmibe vagyok nézve, hogy valaki kicsit megsimogassa, megölelje, és azt mondja, teljesen elég vagy.

idegenvezető törökország szerelem török szerelem magyar lány török fiú

Persze mondhatjátok azt, hogy a szerelem elmúlik, mint ahogy sokan is teszik, de mégis, szeretném azt hinni, hogy velünk ez másképpen lesz. Hogy igenis van esély arra, hogy egy életen át szeressek, tiszteljek valakit annyira, hogy csak vele akarjak lenni évtizedek után is. Hogy igenis jár nekem az Disney filmekből belém ivódott fantomkép, hogy a szerelemnek semmi nem szab határt, csak te magad. Na meg a gonosz boszorkány, de őt egy jól célzott ütésből ki lehet iktatni a képből.

idegenvezető törökország szerelem török szerelem magyar lány török fiú

Az én tervem az volt, hogy egyetem után, Törökországban lehessek idegenvezető.

És akármennyire is küzdöttem ellene, próbáltam meggyőzni magamat arról, hogy nekem egészen más irányba kellene tartanom, most itt vagyok.

Nem csak azért, mert a szívem most odahúz, hanem azért is, mert végre valamire azt mondhatom, hogy ebben jó vagyok. Még akkor is, ha az erőmön, a komfortzónámon felül kell teljesítenem, de azt mondhatom, ez vagyok én, Barbi vagyok, huszonhét éves, idegenvezető.

idegenvezető törökország szerelem török szerelem magyar lány török fiú

Jelenleg persze minden bizonytalan, én itthon vagyok, a birtanem, az egyetlenem, pedig kint, és minden nap egyre nehezebb ezt szem előtt tartani, hogy még egyszer újra együtt leszünk, akár örökké, akár addig, amíg a jóisten azt akarja, de jelenleg úgy érzem, hogy mindent meg kell tennünk, hogy ez a terv is valóra váljon.

 

idegenvezető törökország szerelem török szerelem magyar lány török fiú

Mert, ha van, amit megtanultam magamtól, hogy bárhogy is alakuljanak a terveink, az elvárásaink ebben az alapjába véve felborult és megborult életben, hogy minden úgy lesz, ahogy lennie kell.

 Alakíthatjuk, tervezhetjük kedvünk szerint, mert a miénk.

Ez most az enyém.

idegenvezető törökország szerelem török szerelem magyar lány török fiú

idegenvezető törökország szerelem török szerelem magyar lány török fiú

Tovább
«
1234